• Eseményeink
  • Projektjeink
  • Művészeink
  • Helyszíneink
  • Rólunk
  • HU
  • |
  • EN
Menu

NVC NVC

  • Eseményeink
  • Projektjeink
  • Művészeink
  • Helyszíneink
  • Rólunk
EN

TURBINA PSYTEK #1 w/ X-Dream

September 16, 2024

Létezik a techno és a trance között egy misztikus sweet spot, a zenei eseményhorizonton lebegő élménykapszula, amit még a 90-es években néhányan a tudtukon kívül létrehoztak. Ebben az az Aurora Borealis színeiben játszó, műfajhibrid szingularitásban a hangok impulzivitása a végtelenbe nő, az idő és a tér általunk ismert fogalma összeomlik, hogy átadja a helyét a különleges, minden kereten kívül álló, illetve dehogy álló, jóval inkább higanyszerűen mozgó és morfolódó anyagnak, amit ma már úgy hívunk: psytechno.

Marcus C. Maichel és Jan Mueller, vagyis az X-Dream ennek a zsánernek az őslordjai, akiknek a zenéje ugyan meghagyja a goás tartószerkezeteket, azokra mai sound designt szegecsel, majd összetéveszthetetlen zenei aurát épít rájuk, pszichedelikus elemekkel körbefogva. Örömünnep, hogy vendégül láthatjuk őket, és az is, hogy a klubszoba falait pedig a gyors és sötét ritmusok tágítják ezen az estén, ami végül úgy lesz reggel, hogy észre sem vesszük.

FACEBOOK ESEMÉNY

⚛︎ MAIN ROOM (Psytechno/Techtrance) ⚛︎

X-Dream (Boshke Beats)
Alex Tolstey (Boshke Beats)
Tsu (Ozora Festival)
Katamii xxx Subotage (Ozora Festival / Boshke Beats / INOTA)

⚛︎ CLUBROOM w/ Psybaba Allstarz (Darkpsy/Hitech) ⚛︎

Irgum Burgum (Psybaba Records)
Chemical Spoon (Psybaba Records)
Tündérke (HungalienZ)

Helyszín: Turbina Kulturális Központ (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4.)

Jegyek: https://www.facebook.com/events/1535326523996201

In Hírek, Psytek Tags turbina kulturális központ, turbina, xdream, psytek, Alex tolstey, tsu, katamii, subotage, irgum burgum, chemical spoon, tündérke
← HARDBOILED - DINA, Akác x Technokool, Mirmur, Szoliver x Ruenge, Zörgető Zrt.A Szelektor-felfedezett Flanger Kids új lemeze az emberi kapcsolatok dinamikáit cincálgatja →

Latest & Greatest

You must select a collection to display.

Fresh Tweets


This is a block field

You can put any content in here.

Etiam porta sem malesuada magna mollis euismod. Vestibulum id ligula porta felis euismod semper. Maecenas sed diam eget risus varius blandit sit amet non magna. Vestibulum id ligula porta felis euismod semper.

  • Hírek
  • Partnerek
  • Kapcsolat