Az NVC csapat első gyermeke a Madách térre érkezett meg közénk, és már javában serdülőkorban van.
A Központban nemcsak a helyünket és egy mindig go-to gyülekezőpontot találtuk meg sokan, hanem az NVC krút is fixen.
NVC XX: Palackpróba w/ Homoky Dorka, Szilágyi Bence, Geopard Tourist
Sok okunk van ünnepelni, úgyhogy rendhagyó lesz a következő palackpróbánk. Szülinapozunk, méghozzá szerda helyett pénteken, hogy még tovább tudjuk ünnepelni a csapatot, akik Budapest legjobb helyeit és programjait viszik és szervezik, már 20 éve – köztük a Pingrumbát is.
Read MoreKétéves a Telekom Spots!
Már két éve, hogy elindítottuk Budapest legáramvonalasabb programajánló oldalát, a Spotsot, amit azóta is naponta több ezer ember használ iránytűként éjszaka és nappal.
Read MoreNVC XX
Húszévesek lettünk, azóta sok energia lefolyt a budapesti undergroundban, tető alá hoztunk többezer kis- és nagybulit, megnyitottuk a Központot, beszálltunk az Electronic Beats hazai felépítésébe, társalapítókként megálmodtuk a ‘Rumba éttermeket és a Turbinát, útjára indítottuk az első INOTA Fesztivált.
Read MoreCASINO BANGKOK W/ YANAMASTE
Szédületes volt legutóbb veletek együtt visszacsempészni a köztudatba azt a technót, ami jobb helyeken még mindig rászolgál a nevére. A Casino Bangkokot is egy ilyen helynek képzeltük el, aminek kapui mögött olyan össztánc formálódott decemberben, hogy muszáj vinnünk tovább annak neon lángját.
Read MoreHARDBOILED: LACCHESI, MAC DECLOS, Akác, Nu:s, Ruenge, Hard & Fast
‘25-ben sem fogjuk vissza a révecskegyorsítót, ami a techno újhullám és a neo trance közös halmazainak feltárását illeti. Az biztos, hogy a jövő áramvonalasabb, mint valaha, ennek bizonyításához pedig a párizsi underground két zászlóhordozóját kértük fel.
Read MoreTelekom Electronic Beats: Millennium Háza
Lesz new wave rap és old but gold gépzene, popup kortárs tánc, illetve felemelkedik a Fény Oltára is, egy sehol máshol nem látott installáció. Gyertek velünk!
Read MoreHadone és UFO95 együtt lépnek fel Budapesten a visszatérő Casino Bangkok klubesten, nekik szegeztünk pár kérdést
Önmagában is hír, hogy az NVC csapat koncepciózus sorozata, a korábban a Mono-ban és a Corvintetőn is teltházakat csináló Casino Bangkok újult életre kel, a cseresznye a torta tetején viszont a tény, hogy a comeback bulin az újhullámos techno két keresett arca, Hadone és UFO95 állnak össze egy live erejéig. Interjúztunk velük ebből az alkalomból egy rövidet.
Read MoreVISSZATÉR A CASINO BANGKOK, AZ NVC HÁZI TECHNOSOROZATA HADONE ÉS UFO95 KÖZÖS FORMÁCIÓJÁVAL
Az NVC legendás házi sorozatának új évadjának első állomására az önmagán túlmutató next level techno kapszulájából teleportálódik ide a kétszemélyes Civic Instruction szupergrupp, aminek egyik tagja UFO95, aki nevéhez hűen mintha idegen civilizációk klubkultúráiból importálná a legweirdebb hangzásokat, a másik pedig a klasszikus és a frisshullámos techno ördöge, az ember, aki képtelen kompromisszumokat kötni: Hadone.
Read More5Ø71
5Ø71, azaz Sóti Zoltán a magyar-szerb határról öregbítette a 2022-es Electronic Beats SZELEKTOR válogatás klubzenei kategóriáját egy intelligensen folyatós technóval. Legtöbbször Szegeden zenél krújával, a Deflate-tel, akikről azt mondja, mellettük sikerült igazán megtalálnia önmagát. “Szettjeimet legtöbbször az törzsi elemek, melankólia és eufória jellemzi és ezeket próbálom úgy kombinálni, hogy legyen története a közönség számára” - mondja magáról.
BARTHA MÁRK
Bartha Márk Budapesten élő elektronikus zenész, hangtervező és audiovizuális művész. Művészi esztétikája mélyen táplálkozik saját érzéki éberségéből és érzékenységéből.
A helyspecifikus performanszairól ismert Ensemble in Limbo egy Márk által vezetett „nyitott együttes” projekt, amely térbeli és hangzásbeli jelenségeket vizsgál élő hangszeres drone zenén keresztül. A performansz és az installációs művészet kereszteződésében Márk dinamikusan kapcsolódik az épített terekhez, olyan magával ragadó élményeket teremtve, amelyek azt vizsgálják, hogyan alakítja a hang és a környezet az érzékelést.
Audiovizuális projektjeiben gyakran foglalkozik a környezetünkkel való kapcsolatunk tematizálásával, míg hanginstallációi egyfajta megfigyelői megközelítést testesítenek meg, field recordingokkal, zajokkal és sound designnal ötvözve.
Márk Lohuma néven producerkedik és koncertezik is, rádióműsort vezet a budapesti független Lahmacun Rádióban, és dekonstruált klub / basszuszenét készít. Különböző színházi és tánctársulatokkal dolgozott Magyarországon, valamint az Egyesült Államokban, Németországban, Dániában, Svájcban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Lengyelországban, és kortárs táncelőadásokkal turnézott Európában. Zenét komponál animációkhoz, vizuális médiához, rövid- és nagyjátékfilmekhez is.
Instagram: https://www.instagram.com/barthamarko/
Youtube: https://www.youtube.com/markbartha
Soundcloud: https://soundcloud.com/markbartha
BEKO
Beko tinédzserkora óta önkifejez a zenén keresztül. Az idő múltával egyre inkább a hogyan érdekelte, ami a zenék mögött van: a technikai megvalósítások és azok logikája. A dubtechno és a mély house között feszülő organikus szálakat pengeti, és valamennyi megjelenésére büszke, hiszen mindegyik egy apró kiteljesedés.
BLUE ADVANCE
Blue Advance a legfrissebb dj-generáció képviselője, több népszerű bulisorozat (Káosz, SPOT) megalapozója, akit nem szorítanak műfaji korlátok: az új irányok bemutatását fontos missziójának tartja. Szettjei általában tartalmaznak technót és annak számos alműfaját, ezen túl nem fél a drum and bass és a trance előhúzásától sem.
Megmutatni, hogy mindegy, milyen műfajú a zene, amíg jó és minőségi - ez a vállalása, amihez mindig tartja magát.
BLZS
BLZS Amszterdamban tanult fashion & branding irányon, azóta már Berlinbe költözött, ahol szabadidejében sorra gyártja a proper technókat, amelyek egyike az Electronic Beats 2024-es SZELEKTOR válogatásán is helyet kapott, pedig ekkor még csak egy éve foglalkozott komolyabban zeneírással. Stílusában a raw, deep és hipnotikus hangzások mozgatják, “groovy lowendekkel és disszonáns szintikkel.
Instagram: https://www.instagram.com/bhalesz/
Soundcloud: https://soundcloud.com/bhalesz
Bandcamp: https://blzs.bandcamp.com/
BXRNADETTH
bxrnadetth egy feltörekvő budapesti DJ és producer, aki felvillanyozó előadásairól és egyedi hangzásáról ismert. Budapesttől Madridon át Berlinig mutatta már meg nyers és groovy zenéivel, mennyire nem érdemes elengedni a techno klasszikus ethoszának a kezét.