A Casino Bangkokot egy olyan helynek képzeltük el, ahol a villódzó neonok mögött, a birodalom vészjósló árnyékában is az marad a techno, aminek megismertük. Szerencsére ebben a pozitív propagandában újabb partnere találtunk a berlini Future.666 alakjában, aki elsöprő, groovy négy CDJ-s szettjeivel és a közönséggel való demokratikus együttéléssel egy szebb világ ajtajait nyitogatja az éjszakában.
Read MoreNVC XX
Húszévesek lettünk, azóta sok energia lefolyt a budapesti undergroundban, tető alá hoztunk többezer kis- és nagybulit, megnyitottuk a Központot, beszálltunk az Electronic Beats hazai felépítésébe, társalapítókként megálmodtuk a ‘Rumba éttermeket és a Turbinát, útjára indítottuk az első INOTA Fesztivált.
Read MoreVISSZATÉR A CASINO BANGKOK, AZ NVC HÁZI TECHNOSOROZATA HADONE ÉS UFO95 KÖZÖS FORMÁCIÓJÁVAL
Az NVC legendás házi sorozatának új évadjának első állomására az önmagán túlmutató next level techno kapszulájából teleportálódik ide a kétszemélyes Civic Instruction szupergrupp, aminek egyik tagja UFO95, aki nevéhez hűen mintha idegen civilizációk klubkultúráiból importálná a legweirdebb hangzásokat, a másik pedig a klasszikus és a frisshullámos techno ördöge, az ember, aki képtelen kompromisszumokat kötni: Hadone.
Read MoreSINKO
1998-ban került a Tilos Rádióhoz. Kezdetben hangtechnikusként volt jelen, nem sokkal később pedig már a Hotel North Pole című műsorukat vezették hárman, mely a mai napig hallható az éterben Dr. Zoidberg, Minich és Sinko vezetésével.
2008 óta az NVC csapat tagja, akikkel számos bulit csináltak Budapest és Magyarország szerte és akik szinte a második családja.
Jelenleg saját kis hangstúdióját építi megannyi tervvel a fejben...
Facebook: https://www.facebook.com/sinkonvc
Mixcloud: https://www.mixcloud.com/sinkoz/
Soundcloud: https://soundcloud.com/sinko
NVC presents: EXTRAWELT IN CONCERT @ Turbina
Arne Schaffhausen és Wayan Raabe húsz éve igazolja, hogy az elektronikus tánczene irgalmatlanul széles spektrumában, ahol a megszokott világ véget ér, ott kezdődik az Extrawelt.
Read MoreNVC Classics w/ LAU ~ Dr. Zoidberg ~ Sinko ~ Subotage ~ Pontoon
Évente egyszer ellátogatunk a Pontoon kishajóra a csapatunk rezidenseivel, hogy helyzetjelentést tegyünk a zenei világunkból, történésekről az elmúlt egy évből. Ezúttal csatlakozik hozzánk LAU, a klasszikus trió pedig: Dr. Zoidberg, Sinko és Subotage.
Read MoreSOLD OUT // NVC ❍ Extrawelt ❍ Subjected ❍ Napturbina
Az Extrawelt duóval gyakorlatilag együtt nőtt fel az NVC. A formáció születésekor, 15 évvel ezelőtt még ifjú promótercsapatként hoztuk el őket Budapestre első nagy dobásunkként.
Most a 15. születésnapi turné keretei között érkeznek hozzánk, ebből a meghatározó alkalomból összetrombitáltuk a régi nagy csapatot egy közös, nappali ünneplésre.
TRIPOLAR SUMMER CALL 2021
Nappali + éjszakai rituális szabadtéri piknik lebeg a pszichedelikus és technoid dimenzió szélén. Meghívtunk egy baráti társaságot, hogy segítsen felfedezni ezt a meghökkentő, végtelen, színes sötét lyukat az univerzum egy igazán különleges helyén.
Read MoreNVC Classics w/ Sinko & Subotage
Régi jó harcostársak baráti sörözése lemezpörgetés közepette a - többek között a Központ nevű hely megalapításáért is felelős - NVC csapat háza tájáról.
Read MoreKamaraerdő Open Air #Palotai58 - 2019/06/01
A Frankhegy, a Katlan és a Hármashatár-hegy bulik emlékének adózó – lassan 15 éves - Open Air sorozat ismét Palotai Zsolt születésnapjával indítja a szezont Kamaraerdőben, 4 helyszínen 30 dj-vel.
Read MoreTechnokunst & Casino Rave / 20190322 / Vatican Shadow / A38
“Azt akarom, hogy táncoljanak az emberek. De a tánc nem feltétlenül jelent örömteli mókát. A tánc energia, a tánc félelemnélküliség” - nyilatkozta egyszer Fernow. Ideje leporolni a legkényelmesebb fekete-kamuflázs szettet.
Read More2018/09/01- Kamaraerdő Open Air
A Kamaraerdő Open Air jelentős újításokkal vár Benneteket szeptember első napján a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban! A már megszokott éjszakai zenei és vizuális programokon kívül 4 nappali színpad is megrendezésre kerül a minifesztiválon.
Read MoreNormafa presents Kamaraerdő Open Air - 2018/06/02
A Normafa Open Air csapata megújulva, új helyszínen, új névvel és 4 színpaddal folytatja tovább működését Kamaraerdő Open Air néven, 2018.06.02-án.
Köszönjük a támogatásotokat az elmúlt több, mint 10 évben!
Reméljük, hogy az új helyszín is tetszeni fog Nektek. (Kamaraerdei Ifjúsági Park)
NVC: EXTRAWELT - Fear Of An Extra Planet Album Tour
Amikor James Holden megjelentette 2005-ben az első Extrawelt single-t kiadójánál, a Border Communitynél, talán eszébe sem jutott, hogy olyan lavinát szabadít a világra, aminek az ereje azóta sem bír csökkenni, sőt, még 2017-ben is masszívan sodor.
Read MoreNormafa Open Air 09.02. The END?
A Normafa Open Air bulik helyszínéül szolgáló Csillebérci Úttörő tábor tulajdonos váltása miatt jó eséllyel ez lesz fent az UTOLSÓ Open Air.
Read More