NVC Presents: Sascha Funke (Bpitch Control) azaz BERLIN CALLING Vol. 2

saschafunke-a3Az áprilisi Berlin Calling Tour budapesti állomása után Paul Kalkbrenner szerzőtársát, a filmben is felbukkanó Sascha Funke-t látjuk vendégül egy különleges időpontban, a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján. Sascha kezdetektől fogva jelen van a berlini éjszakában, már a kilencvenes évek elején saját partikat szervezett Kelet-Berlinben, melyeken már ő is  pörgette a lemezeket. Hivatásszerűen '97 óta dj-zik, egy évre rá már Paul Kalkbrenner-el közös stúdiójában dolgozott első zenéin. Az ezredfordulón Sascha-t már Bpitch Control-os színekben láthattuk viszont és ezt ezúttal szó szerint kell értenünk, ugyanis Ellen Allien legendás berlini kiadójának saját foci csapata is van. Itt jelent meg 2003-banelső albuma, a „Bravo” is. Készített már remixet Anja Schneider mellett például Alexander Kowalskinak is. 2008-ban készítette el a kultikus berlini Watergate klub második mixalbumát és az ugyanebben az évben megjelent Mango című albuma is hatalmasat robbant, címadó számából számtalan remix készült és a Berlin Calling film egyik legemlékezetesebb zenéje lett. Lineup:

Andre + Mick (Hairy) Marvin (Hairy, Hypnosis) Sinko + Subotage (NVC) Dr. Zoidberg (NVC)

Bar:

Swain (Two-b-music) René Mascarpone (Random Surprise) Ioda + Tempo! (NVC)

Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók

Az elővételes jegyek vásárlói között kisorsolunk 10 darab karácsonykor megjelenő Berling Calling DVD-t, a Best Hollywood jóvoltából!

Helyszín: MERLIN (1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.)

Jegyárak: Elővételben: 2500 Ft

Helyszínen: 3000 Ft

Jegyek kaphatók a Merlinben.

Info:

http://nvc.hu

http://berlin-calling.de

http://bpitchcontrol.de

http://besthollywood.hu

http://www.myspace.com/saschafunke

http://myspace.com/berlincallingfilm

http://myspace.com/bpitchcontrol

http://myspace.com/novidracrew

NVC Presents: PAUL KALKBRENNER - Berlin Calling Tour

A film a berlini underground elektronikus zenei mozgalmat mutatja be egy feltörekvő dj szemszögéből, drogokkal, bulikkal és alkotói válsaggal fűszerezve. A film egyedi atmoszférájú zenéjét szintén Kalkbrenner írta, amely egyébként önálló albumként is megjelent Ellen Allien kiadójánál, a Bpitch Control-nál, tehát garantáltan filmbe illő hangulat fogadja majd a partizókat a magyarországi premier napján megrendezett bulin. [singlepic id=842 w=320 h=240 float=right]

Paul '94-ben kezdett el berlini klubbokban fellépni, '96-ban megvásárolta első vasait, tehát régi motorosnak számít a szakmában. Neve a szcénában jártasaknak eddig sem lehetett ismeretlen, hiszen 2000 óta folyamatosan ontja magából a megjelenéseket a BPitch Control-nál, ahol olyan nevekkel is összefuthatunk, mint az Apparat, a Modeselektor,Sascha Funke vagy a Telefon Tel-Aviv.  A Titanic Filmfesztiválon debütáló filmet a Best Hollywood jóvoltából a hazai mozik árpilis 3-tól vetítik összehangolva a Merlines liveact-tel.

LINEUP:

PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany Naga + Beta (Hairy) Amb (Chi, Audio Therapy) Sinko + Subotage (NVC) Dr. Zoidberg (NVC)

Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók

[singlepic id=838 w=320 h=240 float=left]

A Merlinben megvásárolt első 50 jegy tulajdonosa belépést nyer az április 3-án, az Uránia Filmszinházban megtartott díszbemutatóra.

Helyszín: MERLIN Cím / address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Jegyár: Első 100 jegy: 2500 Ft !!! Elővételben: 3000 Ft Helyszínen: 3500 Ft Jegyek március 23-ától kaphatók a Merlinben és az Akt Recordsban (Bp, Üllői út 51.)

>> Felkerült egy remek videó a buliról!

Fotók a buliról:

[nggallery id=11]

info: http://berlin-calling.de http://bpitchcontrol.de/

http://minimaltechno.hu http://titanicfilmfest.hu http://besthollywood.hu

http://myspace.com/novidracrew http://myspace.com/paulkalkbrenner http://myspace.com/berlincallingfilm http://myspace.com/bpitchcontrolBerlin Calling! NVC Presents: PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany BERLIN CALLING TOUR BUDAPEST

2009.04.03. Péntek, Merlin

2009 egyik klubtörténeti eseményének lehetnek tanúi azok, akik április 3-án a Merlinbe látogatnak, hiszen nem gyakran fordul elő, hogy egy filmvászonról kilepő zenész szórakoztassa a nagyérdeműt. Az est vendége ugyanis nem más, mint a Berlin Calling című film főszereplője, Paul Kalkbrenner.

A film a berlini underground elektronikus zenei mozgalmat mutatja be egy feltörekvő dj szemszögéből, drogokkal, bulikkal és alkotói válsaggal fűszerezve. A film egyedi atmoszférájú zenéjét szintén Kalkbrenner írta, amely egyébként önálló albumként is megjelent Ellen Allien kiadójánál, a Bpitch Control-nál, tehát garantáltan filmbe illő hangulat fogadja majd a partizókat a magyarországi premier napján megrendezett bulin.

Paul '94-ben kezdett el berlini klubbokban fellépni, '96-ban megvásárolta első vasait, tehát régi motorosnak számít a szakmában. Neve a szcénában jártasaknak eddig sem lehetett ismeretlen, hiszen 2000 óta folyamatosan ontja magából a megjelenéseket a BPitch Control-nál, ahol olyan nevekkel is összefuthatunk, mint az Apparat, a Modeselektor,Sascha Funke vagy a Telefon Tel-Aviv.  A Titanic Filmfesztiválon debütáló filmet a Best Hollywood jóvoltából a hazai mozik árpilis 3-tól vetítik összehangolva a Merlines liveact-tel.

LINEUP:

PAUL KALKBRENNER LIVE (Bpitch Control) Germany Naga + Beta (Hairy) Amb (Chi, Audio Therapy) Sinko + Subotage (NVC) Dr. Zoidberg (NVC)

Vetítés + Vizuál: Kiégő Izzók

A Merlinben megvásárolt első 50 jegy tulajdonosa belépést nyer az április 3-án, az Uránia Filmszinházban megtartott díszbemutatóra.

Helyszín: MERLIN Cím / address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Jegyár: Első 100 jegy: 2500 Ft !!! Elővételben: 3000 Ft Helyszínen: 3500 Ft Jegyek március 23-ától kaphatók a Merlinben és az Akt Recordsban (Bp, Üllői út 51.)

>> Felkerült egy remek videó a buliról!

info: http://berlin-calling.de http://bpitchcontrol.de/

http://minimaltechno.hu http://titanicfilmfest.hu http://besthollywood.hu

http://myspace.com/novidracrew http://myspace.com/paulkalkbrenner http://myspace.com/berlincallingfilm http://myspace.com/bpitchcontrol