NVC Presents: Oliver Huntemann

  2010.03.05. Péntek @ Merlin 

OLIVER HUNTEMANN (Confused, Ideal Audio, Gigolo) Germany  Hot X (Deadcode)  Subotage, Dr Zoidberg, Sinko, Ioda (NVC) 

Bar: Swain + Rene Mascarpone Visual: Kiégő Izzók 

Venue: Merlin Address: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.   

Tickets: 2500/3000/3500 Huf 

2010.03.05. Péntek @ Merlin

Régi nagy kedvencünk, 2008-as, első magyarországi fellépése óta sem tétlenkedett - pedig két felejthetetlen albumával, a hivatalos Depeche Mode, Chemical Brothers és Underworld remixekkel, vagy a Stephan Bodzinnal közös Rekorder projecttel a háta mögött akár még ezt is elnéztük volna neki.

Akkor azt írtuk, hogy Oliver Huntemann egyike azon lelkes aktivistáknak, akiknek a techno zene folyamatos megújulását köszönhetjük. Ezen kijelentésünk miatt azóta sem kell szégyenkeznünk: Itteni fellépése utáni héten felvette Play! 02 névre keresztelt mixlemezét, a legendás párizsi klub, a REX színpadán.

Miközben berlint ellepték a newcomer dj-k és producerek, Oliver inkább hazatért északra, hiszen mindigis Hamburg volt az a hely, ami igazán otthont adott a hamisíthatatlan Huntemann-hangzásnak.

2009-ben megalapította új kiadóját Ideal Audio néven, ahol az első megjelenés a Dubfire–rel közös Dios című megaslágerük volt, melyet még ma is viszonthallhatunk a bulik tetőpontján. Hasonlóan nagyot ütött a Rikarda ep is, amelyet a harmadik Huntemann album követett, a H-3, ami pályafutása eddigi legkiforrottabb, legegységesebb hanganyaga, szigorú, precíz zenékkel, melyek ugyanúgy célba érnek a hatalmas arénákban, mint egy sötét szoba mélyén egyedül hallgatva.

Fellépők:

OLIVER HUNTEMANN (Confused, Ideal Audio, Gigolo) Germany Hot X (Deadcode) Subotage, Dr Zoidberg, Sinko, Ioda (NVC)

Bár: Swain + Rene Mascarpone

Vetítés: Kiégő Izzók

Helyszín: Merlin

Cím: 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Jegyár: Az első 100 jegy 2500 Ft, utána 3000 Ft, majd 3500 Ft Jegyek a Merlinben kaphatók.

info: http://nvc.hu http://huntemann.tv http://www.myspace.com/huntemann http://www.myspace.com/idealaudio http://www.plantage13.com

NVC Presents Oliver Huntemann

Oliver Huntemann A62008.02.09helyszín: A38 (Bp, Petőfi híd budai hídfő)

3 órás Dj set!

Oliver Huntemann egyike azon lelkes aktivistáknak, akiknek a techno zene folyamatos megújulását köszönhetjük. Szerencsénkre a német légi erőknél folytatott tanulmányai helyett inkább a zenére fókuszált, ezért a 80-as évek végén, az acidhouse hullám alatt belefogott a buliszervezésbe, valamint Gerret Frerichs-el és H.G. Schmidt Jazz zenésszel elkezdte a Humate projectet. Első saját kiadványa 1992-ben jelent meg a legendás MFS kiadónál. 1995-ben megalapította a Confused és a Dance Electric kiadókat, emellet az Anthony Rother féle Datapunk és a berlini Gigolo Records is ráharapott nem mindennapi hangzásvilágára.

Mára Huntemann olyan formációk számaiból készít hivatalos remixeket, mint a Depeche Mode, akiknek az "Everything Counts" klasszikusát dolgozta fel stúdiópartnerével, Stephan Bodzinnal (közös projectjeik a Rekorder és a H-man). De említhetnénk itt az Underworld "Crocodile" (ami Németország vezető elektronikus lapjában a Raveline-ban bekerült 2007 3 legjobb remixe közé), vagy a Chemical Brothers "Do it again" című megaslágerét is, amelyekből megintcsak sikerült akár még az eredeti trackeknél is húzósabb remixeket készítenie.

http://www.huntemann.co.uk http://www.myspace.com/huntemann

Main stage: Oliver Huntemann (confused recordings / giant wheel, Germany) Marvin vs. Crimson (uch, licktheclick!) Naga vs. Beta (hairy) Dr Zoidberg vs. Subotage (nvc)

Motor bar: Trevor McGregor Live (nvc) Zefyr (Optimal) Ioda (nvc) Gammer (nomansland)

Vetítés: Kiégő Izzók Vj show: Menzkie & Retsam

Belépő: Elővételben: 2500ft (A38, Akt Records - IX., Üllői út 51.) Helyszínen: 3000ft

Oliver Huntemann A62008.02.09 helyszín: A38 (Bp, Petőfi híd budai hídfő)